Silvio Gesell
Nem-piszkos pénzügyeink - módosított változat
2012. október 24. 23:33:38
Piszkos anyagiak, szoktuk mondani tréfásan baráti alapú pénzügyi elszámoláskor.
A kifejezés eredete nem ismert, de találó, mert jelzi, hogy a pénzügyek és az
emberhez egyedül méltó szeretetalapú kapcsolatok között ellentét feszül.
Kevesen tudják, hogy miben is áll a pénz erkölcstelensége. Ezért először nézzük,
mi is a ma pénznek nevezett jel valódi természete:
értékmérő
általános csereeszköz
a vagyonfölhalmozás eszköze
spekulációs eszköz
a hatalom eszköze.
Az első három tulajdonsága szükséges, hogy ne a ma vállalhatatlanul rossz
hatásfokú cserekereskedelem szintjén éljünk. Ilyen formában a pénz a gazdálkodó
közösségeket szolgálja.
De hogyan tett szert a pénz az utóbbi két tulajdonságra?
Nagyon röviden: „egy francia közgazdász még a XIX században észrevette, hogy a
pénztulajdonos fölényben van az árutulajdonossal szemben. Ugyanis a pénzzel
szemben, amely anyagában időtálló, minden áru és szolgáltatás romlandó, a vas
rozsdásodik, a búza megdohosodik. Ezért amíg az árutulajdonosnak sürgős, addig a
pénztulajdonosnak ráér a csere. Pénze visszatartásával olcsóbb árra
kényszerítheti az eladót, vagy megtagadhatja a hitelezést. A pénz eme különleges
természete miatt a pénztulajdonos extra juttatást követelhet, hogy a pénzét
használatra átadja. Ez a kamat.
Ha a pénztulajdonos nem bízik abban, hogy a pénzét megfelelő kamattal fogja
visszakapni, akkor nem adja kölcsön, tehát a kamat, amely azt a célt szolgálja,
hogy a pénz forogjon, el is reteszelheti a gazdaságot. Ezért a gazdasági
válságok szükségszerűen létrejönnek, mint ahogyan a rendszernek a kamatos kamat
miatt is időnként le kell nullázódnia. A kamatos kamat ugyanis a pénzmennyiség
exponenciális növekedését eredményezi, aminek azonban nincsenek fedezetei. Tehát
a pénz intézményrendszerébe kódolva vannak a válságok, a háborúk és a
hiperinflációk" (Forrás: ITT)
A pénz tehát fedezet nélkül szaporodik, következésképp ez az örökös infláció
forrása. Az infláció ellen érhetően küzdünk, de aki kamatot követel a pénzéért,
rövid távon látszólag haszonra teszt szert, de egyéni érdekét követve valójában
a gazdálkodó közösség kárára cselekszik. Ezt nehéz tisztességes magatartásnak
mondani.
Évszázadok alatt, amióta a kamatos kamat létezik, kialakult a pénz
intézményrendszere, és a pénz így gazdasági jelenségből, gazdaságot szervező,
szolgáló infrastruktúrából nem-legitim hatalmi eszköz lett, amivel évszázadok
alatt folyamatosan leszalámizták, gyengítették a közhatalmat, olyannyira, hogy
mára gyakorlatilag a pénzkiadás jogát is elvették tőle, és amivel egész
országokat lehet sakkban tartani. A közérdek helyett a pénztulajdonosok
egyoldalú szempontjai érvényesülnek. Ez sem épp tisztességes magatartás.
Pénzzel csinálni pénzt! Ennél nagyobb hazugság kevés létezik. Ez a spekuláció,
aminek semmi köze a valós gazdasági élethez. Munka nélkül, mások nyomorba, de
legalábbis függőségbe döntésével pénzt szerezni – finoman szólva sem
tisztességes.
Amikor az egyre szegényedő, dühös tömeget a rohamrendőrség oszlatja, már késő
azon gondolkodnunk, mit kéne tennünk a még nagyobb baj, a teljes összeomlás
elkerülésére.
Sokan mondják, hogy a kapitalizmus olyan, amilyen és nyugodjunk bele, nincs mit
tenni, azaz tetszik, nem tetszik, el kell fogadnunk a játékszabályokat.
Az én válaszom pedig az, hogy nem, nem, és nem! És ezerszer is nem!
Konkrétabban: ha a rend, amelyben élünk, demokratikus, akkor van lehetőségünk
megváltoztatni. Ha a rend, amelyben élünk, nem demokratikus, akkor kötelességünk
megváltoztatni.
Ez az alapelvem, és ha ebben nem értünk egyet, akkor nincs miről beszélnünk.
Külön tanulmányt érdemelne, hogy miért hallgatnak Silvio Gesellről, e zseniális
közgazdászról, aki Marxszal ellentétben sokkal pontosabb kritikáját adta a
kapitalista és a napjainkra globálissá váló fogyasztói társadalmi
berendezkedésnek.
Silvio Gesell A természetes gazdasági rend c. könyvéből kiderül, hol tévedett
Marx.
A kiadó előszava: "Azok a gyakorlati tapasztalatok, melyeket Gesell az akkori (1890
körül - L.P.) Argentína egyik gazdasági válsága folyamán szerzett, a
marxizmussal szembenálló szemléletmódra késztették: az emberi munka
kizsákmányolását nem a termelőeszközök magántulajdonára vezette vissza, hanem a
pénzrendszer szerkezetében rejlő hibákra. Akárcsak az antik filozófus,
Arisztotelész, Gesell is felismerte a pénz ellentmondásos kettős szerepét,
hiszen az, mint csereeszköz, egyrészt a piacot szolgálja, egyidejűleg azonban a
hatalom eszközeként uralkodik is felette."
Maga Gesell ezt írja az 1916-ban (!) kiadott könyvében:
"Marx például a pénz elméletére ötpercnyi elmélkedést sem szentelt, erről
tanúskodik három vaskos kötete, amely a kamattal (a tőkével) foglalkozik" (9. o.)
"Itt Marx ugyanúgy teljes tévedésben van, mint korábban. És mivel a pénzben
tévedett, az egész népgazdaság központi idege vonatkozásában mindenütt tévednie
kell. Elkövette - mint valamennyi követője is - azt a hibát, hogy a pénzügyet
kikapcsolta vizsgálódási köréből [...] A pénz Marx számára csak csereeszköz, de
úgy tűnik, tényleg többet tesz, mint csupán „megfizeti az áruk árát, amelyeket
megvásárol". Hogy a bankár becsapja a 'pénzszekrény ajtaját' a kölcsönvevő orra
előtt, ha nem akar kamatot fizetni, és nem ismeri azokat a gondokat, amelyek az
áruk (a tőke) tulajdonosait szorítják, azt csak annak a hatalmi fölényének
köszönheti, amelyet maga a pénz élvez az áruval szemben - és itt van a gyenge
pontja!" (327 o.)
"A pénz sajátos hatalmát Marx természetesen nem ismeri. Marxnak tagadnia kell a
népek kizsákmányolását az arany-internacionálé, a tőzsdei játékosok és a
spekulánsok által. Tőzsdei rablás nem létezik, csupán „becsapások". A tőzsdei
rabló ravaszsággal él, nem hatalommal." (328. o.)
Magyarán Marx enyhén szólva kissé korszerűtlen már. Épp nekünk, a kommunista
rendszert megszenvedőknek kellene a legjobban tudnunk, hogy Marx nem csak
elméletben fogott mellé, a gyakorlatban is megbukott.
Szinte közhiedelem szintű vélekedés, hogy az az igazi pénz, aminek van kézzel
fogható fedezete, pl. arany.
Silvio Gesell nyomán kijelenthetjük, hogy pénznek mint olyannak semmilyen értéke
nincs, és semmiféle nemesfém és más fedezetre nincs szüksége a működéshez.
"...azt állítjuk, hogy lehetséges cellulózból pénzt csinálni, amely bármilyen
beváltási ígéret nélkül, anélkül, hogy bármilyen meghatározott árura (például
aranyra) támaszkodnék, ezt a feliratot viseli: „Egy tallér" (márka, schilling,
frank stb.). Vagy több szóval kifejezve: „Ez a cédula tulajdonképpen egy tallér",
vagy „Ez a cédula a kereskedelemben, az állami kasszáknál és a bíróság előtt 100
tallért ér"; vagy hogy a tényállást a világosság fokozása nélkül, de
drasztikusabban mutassuk be: „Aki ezt a cédulát beváltás végett a birodalmi
banknál bemutatja, ott legitimáció nélkül 100 korbácsütést kap (negatív fizetési
ígéret). A piacokon, a bankokban azonban annyi árut kap a birtokos, amennyit a
kereslet és kínálat odaítél; egyszóval: annyit követelhet, amennyit ezzel a
cédulával az országban ki tud alkudni." (Silvio Gesell: A természetes gazdasági
rend, 148. o.)
A saját szavaimmal: a valódi, vagy igazi, a gazdaságot szolgáló pénznek kézzel
fogható fedezete nincs, az kizárólag a közbizalom. Eladáskor vagy munkabérként
elfogadom, mert fizetni tudok vele. Ennyi. (A Kossuth-bankó valójában így
működött, még ha volt is valamennyi aranyfedezete). Ezzel a pénzzel kapcsolatban
minden más okoskodás elfelejtendő, Marxszal és aranyfedezettel együtt.
Ismét sokan gondolják, hogy úgymond a pénznek fogalmilag éppen az agresszivitás
a jellemzője. Az én válaszom az, hogy ez így pontatlan, mert nem "fogalmilag"
agresszív, nem a természet, vagy ha tetszik Isten alkotta, mint a kő keménységét,
hanem emberi csinálmány. Ilyenformán tökéletlen. Emberi csinálmány, tehát van
lehetőségünk megváltoztatni.
A kamatos kamat puszta léte tehát nem csak egyre inkább kevés gazdagra és egyre
több szegényre osztja a közösséget, hanem ez az oka annak, hogy gyakorlatilag
századok óta válságról válságra bukdácsolunk, háborúval, forradalmakkal,
éhséglázadásokkal fűszerezve. Mintegy mellékhatásként nyakunkon van az örökös
növekedési kényszer, következményként a szó szerint vehető gyilkos verseny, meg
az egyre nagyobb teljesítményt elváró szemlélet, mely lényegében koloncként
tekint gyerekre, öregre, az egyre fokozódó hajszoltságról nem is beszélve. A
profitéhség miatt még a kismamát is szívbaj nélkül utcára teszik. A végén a
sírásótól is egyre több gödröt követelnek majd.
Mindezek pusztítanak minden emberi és nem emberi értéket, lassan a Föld is
végveszélybe kerül. Mert az istenített piacok úgy döntenek...
Mivel pedig fölismertük a pénz és kamatának embert, lelket, családot, közösséget,
országot, nemzetet, Földet pusztító hatalmát, kötelességünk megváltoztatni.
Ezért ki kell mondanunk és le kell szögeznünk két igazságot:
kamatos kamatra hitelt adni nem más, mint a lopás és a kizsákmányolás törvényes
formája (hitelt adni és a vállalkozás nyereségéből hányadhoz jutni az más, a
hányad mértéke a két fél alkujának tárgyát képezi – ma messze nem ez a helyzet)
egy gazdálkodó közösséggel szemben nem lehet nagyobb merényletet elkövetni,
minthogy kiveszik a kezéből a saját gazdálkodásának legfontosabb eszköze fölötti
önrendelkezési jogot. (A világszerte helyesnek tartott és féltékenyen őrzött
jegybanki függetlenség épp a jogfosztottságot jelenti)
Úgy is lehet fogalmazni, hogy a jelenlegi pénzrendszer ember-, közösség- vagy ha
tetszik, Isten- ellenes, mert akár egyéneket, akár országokat nézünk, a
hatalmast még hatalmasabbá, a szegényt, a kiszolgáltatottat még szegényebbé és
kiszolgáltatottabbá teszi. Magyarán igazságtalan és erkölcstelen.
Mi a megoldás?
A jó pénz olyan a gazdaságban, mint a testünkben a vérünk. Mindenütt ott van, de
ahol föltorlódik, baj támad. Ezért vissza kell adnunk a pénznek azt a
tulajdonságát, hogy az legyen, amire kitalálták: általános csereeszköz, hogy
információt és energiát szállítson, kegyetlen úr helyett csakis szolgáljon,
ugyanakkor forgalmából, utaztatásából, parkoltatásából egyéni haszon nem
származhat, mert gazdasági „trombózist" okoz. Olyanná kell tennünk, hogy az
önérdek és a közérdek az elkerülhetetlennél többször ne kerüljön szembe
egymással; hogy ne erősítse szűkebb és tágabb közösségeinkben az emberi
gyarlóságot, mint ahogy most teszi.
Erre a célra kizárólag a Silvio Gesell által leírt forgalombiztosított, vagy
szelíd pénz alkalmas:
A pénz közbirtok, az egész közösség tulajdona
2012. október 24. 23:33:38
Piszkos anyagiak, szoktuk mondani tréfásan baráti alapú pénzügyi elszámoláskor.
A kifejezés eredete nem ismert, de találó, mert jelzi, hogy a pénzügyek és az
emberhez egyedül méltó szeretetalapú kapcsolatok között ellentét feszül.
Kevesen tudják, hogy miben is áll a pénz erkölcstelensége. Ezért először nézzük,
mi is a ma pénznek nevezett jel valódi természete:
értékmérő
általános csereeszköz
a vagyonfölhalmozás eszköze
spekulációs eszköz
a hatalom eszköze.
Az első három tulajdonsága szükséges, hogy ne a ma vállalhatatlanul rossz
hatásfokú cserekereskedelem szintjén éljünk. Ilyen formában a pénz a gazdálkodó
közösségeket szolgálja.
De hogyan tett szert a pénz az utóbbi két tulajdonságra?
Nagyon röviden: „egy francia közgazdász még a XIX században észrevette, hogy a
pénztulajdonos fölényben van az árutulajdonossal szemben. Ugyanis a pénzzel
szemben, amely anyagában időtálló, minden áru és szolgáltatás romlandó, a vas
rozsdásodik, a búza megdohosodik. Ezért amíg az árutulajdonosnak sürgős, addig a
pénztulajdonosnak ráér a csere. Pénze visszatartásával olcsóbb árra
kényszerítheti az eladót, vagy megtagadhatja a hitelezést. A pénz eme különleges
természete miatt a pénztulajdonos extra juttatást követelhet, hogy a pénzét
használatra átadja. Ez a kamat.
Ha a pénztulajdonos nem bízik abban, hogy a pénzét megfelelő kamattal fogja
visszakapni, akkor nem adja kölcsön, tehát a kamat, amely azt a célt szolgálja,
hogy a pénz forogjon, el is reteszelheti a gazdaságot. Ezért a gazdasági
válságok szükségszerűen létrejönnek, mint ahogyan a rendszernek a kamatos kamat
miatt is időnként le kell nullázódnia. A kamatos kamat ugyanis a pénzmennyiség
exponenciális növekedését eredményezi, aminek azonban nincsenek fedezetei. Tehát
a pénz intézményrendszerébe kódolva vannak a válságok, a háborúk és a
hiperinflációk" (Forrás: ITT)
A pénz tehát fedezet nélkül szaporodik, következésképp ez az örökös infláció
forrása. Az infláció ellen érhetően küzdünk, de aki kamatot követel a pénzéért,
rövid távon látszólag haszonra teszt szert, de egyéni érdekét követve valójában
a gazdálkodó közösség kárára cselekszik. Ezt nehéz tisztességes magatartásnak
mondani.
Évszázadok alatt, amióta a kamatos kamat létezik, kialakult a pénz
intézményrendszere, és a pénz így gazdasági jelenségből, gazdaságot szervező,
szolgáló infrastruktúrából nem-legitim hatalmi eszköz lett, amivel évszázadok
alatt folyamatosan leszalámizták, gyengítették a közhatalmat, olyannyira, hogy
mára gyakorlatilag a pénzkiadás jogát is elvették tőle, és amivel egész
országokat lehet sakkban tartani. A közérdek helyett a pénztulajdonosok
egyoldalú szempontjai érvényesülnek. Ez sem épp tisztességes magatartás.
Pénzzel csinálni pénzt! Ennél nagyobb hazugság kevés létezik. Ez a spekuláció,
aminek semmi köze a valós gazdasági élethez. Munka nélkül, mások nyomorba, de
legalábbis függőségbe döntésével pénzt szerezni – finoman szólva sem
tisztességes.
Amikor az egyre szegényedő, dühös tömeget a rohamrendőrség oszlatja, már késő
azon gondolkodnunk, mit kéne tennünk a még nagyobb baj, a teljes összeomlás
elkerülésére.
Sokan mondják, hogy a kapitalizmus olyan, amilyen és nyugodjunk bele, nincs mit
tenni, azaz tetszik, nem tetszik, el kell fogadnunk a játékszabályokat.
Az én válaszom pedig az, hogy nem, nem, és nem! És ezerszer is nem!
Konkrétabban: ha a rend, amelyben élünk, demokratikus, akkor van lehetőségünk
megváltoztatni. Ha a rend, amelyben élünk, nem demokratikus, akkor kötelességünk
megváltoztatni.
Ez az alapelvem, és ha ebben nem értünk egyet, akkor nincs miről beszélnünk.
Külön tanulmányt érdemelne, hogy miért hallgatnak Silvio Gesellről, e zseniális
közgazdászról, aki Marxszal ellentétben sokkal pontosabb kritikáját adta a
kapitalista és a napjainkra globálissá váló fogyasztói társadalmi
berendezkedésnek.
Silvio Gesell A természetes gazdasági rend c. könyvéből kiderül, hol tévedett
Marx.
A kiadó előszava: "Azok a gyakorlati tapasztalatok, melyeket Gesell az akkori (1890
körül - L.P.) Argentína egyik gazdasági válsága folyamán szerzett, a
marxizmussal szembenálló szemléletmódra késztették: az emberi munka
kizsákmányolását nem a termelőeszközök magántulajdonára vezette vissza, hanem a
pénzrendszer szerkezetében rejlő hibákra. Akárcsak az antik filozófus,
Arisztotelész, Gesell is felismerte a pénz ellentmondásos kettős szerepét,
hiszen az, mint csereeszköz, egyrészt a piacot szolgálja, egyidejűleg azonban a
hatalom eszközeként uralkodik is felette."
Maga Gesell ezt írja az 1916-ban (!) kiadott könyvében:
"Marx például a pénz elméletére ötpercnyi elmélkedést sem szentelt, erről
tanúskodik három vaskos kötete, amely a kamattal (a tőkével) foglalkozik" (9. o.)
"Itt Marx ugyanúgy teljes tévedésben van, mint korábban. És mivel a pénzben
tévedett, az egész népgazdaság központi idege vonatkozásában mindenütt tévednie
kell. Elkövette - mint valamennyi követője is - azt a hibát, hogy a pénzügyet
kikapcsolta vizsgálódási köréből [...] A pénz Marx számára csak csereeszköz, de
úgy tűnik, tényleg többet tesz, mint csupán „megfizeti az áruk árát, amelyeket
megvásárol". Hogy a bankár becsapja a 'pénzszekrény ajtaját' a kölcsönvevő orra
előtt, ha nem akar kamatot fizetni, és nem ismeri azokat a gondokat, amelyek az
áruk (a tőke) tulajdonosait szorítják, azt csak annak a hatalmi fölényének
köszönheti, amelyet maga a pénz élvez az áruval szemben - és itt van a gyenge
pontja!" (327 o.)
"A pénz sajátos hatalmát Marx természetesen nem ismeri. Marxnak tagadnia kell a
népek kizsákmányolását az arany-internacionálé, a tőzsdei játékosok és a
spekulánsok által. Tőzsdei rablás nem létezik, csupán „becsapások". A tőzsdei
rabló ravaszsággal él, nem hatalommal." (328. o.)
Magyarán Marx enyhén szólva kissé korszerűtlen már. Épp nekünk, a kommunista
rendszert megszenvedőknek kellene a legjobban tudnunk, hogy Marx nem csak
elméletben fogott mellé, a gyakorlatban is megbukott.
Szinte közhiedelem szintű vélekedés, hogy az az igazi pénz, aminek van kézzel
fogható fedezete, pl. arany.
Silvio Gesell nyomán kijelenthetjük, hogy pénznek mint olyannak semmilyen értéke
nincs, és semmiféle nemesfém és más fedezetre nincs szüksége a működéshez.
"...azt állítjuk, hogy lehetséges cellulózból pénzt csinálni, amely bármilyen
beváltási ígéret nélkül, anélkül, hogy bármilyen meghatározott árura (például
aranyra) támaszkodnék, ezt a feliratot viseli: „Egy tallér" (márka, schilling,
frank stb.). Vagy több szóval kifejezve: „Ez a cédula tulajdonképpen egy tallér",
vagy „Ez a cédula a kereskedelemben, az állami kasszáknál és a bíróság előtt 100
tallért ér"; vagy hogy a tényállást a világosság fokozása nélkül, de
drasztikusabban mutassuk be: „Aki ezt a cédulát beváltás végett a birodalmi
banknál bemutatja, ott legitimáció nélkül 100 korbácsütést kap (negatív fizetési
ígéret). A piacokon, a bankokban azonban annyi árut kap a birtokos, amennyit a
kereslet és kínálat odaítél; egyszóval: annyit követelhet, amennyit ezzel a
cédulával az országban ki tud alkudni." (Silvio Gesell: A természetes gazdasági
rend, 148. o.)
A saját szavaimmal: a valódi, vagy igazi, a gazdaságot szolgáló pénznek kézzel
fogható fedezete nincs, az kizárólag a közbizalom. Eladáskor vagy munkabérként
elfogadom, mert fizetni tudok vele. Ennyi. (A Kossuth-bankó valójában így
működött, még ha volt is valamennyi aranyfedezete). Ezzel a pénzzel kapcsolatban
minden más okoskodás elfelejtendő, Marxszal és aranyfedezettel együtt.
Ismét sokan gondolják, hogy úgymond a pénznek fogalmilag éppen az agresszivitás
a jellemzője. Az én válaszom az, hogy ez így pontatlan, mert nem "fogalmilag"
agresszív, nem a természet, vagy ha tetszik Isten alkotta, mint a kő keménységét,
hanem emberi csinálmány. Ilyenformán tökéletlen. Emberi csinálmány, tehát van
lehetőségünk megváltoztatni.
A kamatos kamat puszta léte tehát nem csak egyre inkább kevés gazdagra és egyre
több szegényre osztja a közösséget, hanem ez az oka annak, hogy gyakorlatilag
századok óta válságról válságra bukdácsolunk, háborúval, forradalmakkal,
éhséglázadásokkal fűszerezve. Mintegy mellékhatásként nyakunkon van az örökös
növekedési kényszer, következményként a szó szerint vehető gyilkos verseny, meg
az egyre nagyobb teljesítményt elváró szemlélet, mely lényegében koloncként
tekint gyerekre, öregre, az egyre fokozódó hajszoltságról nem is beszélve. A
profitéhség miatt még a kismamát is szívbaj nélkül utcára teszik. A végén a
sírásótól is egyre több gödröt követelnek majd.
Mindezek pusztítanak minden emberi és nem emberi értéket, lassan a Föld is
végveszélybe kerül. Mert az istenített piacok úgy döntenek...
Mivel pedig fölismertük a pénz és kamatának embert, lelket, családot, közösséget,
országot, nemzetet, Földet pusztító hatalmát, kötelességünk megváltoztatni.
Ezért ki kell mondanunk és le kell szögeznünk két igazságot:
kamatos kamatra hitelt adni nem más, mint a lopás és a kizsákmányolás törvényes
formája (hitelt adni és a vállalkozás nyereségéből hányadhoz jutni az más, a
hányad mértéke a két fél alkujának tárgyát képezi – ma messze nem ez a helyzet)
egy gazdálkodó közösséggel szemben nem lehet nagyobb merényletet elkövetni,
minthogy kiveszik a kezéből a saját gazdálkodásának legfontosabb eszköze fölötti
önrendelkezési jogot. (A világszerte helyesnek tartott és féltékenyen őrzött
jegybanki függetlenség épp a jogfosztottságot jelenti)
Úgy is lehet fogalmazni, hogy a jelenlegi pénzrendszer ember-, közösség- vagy ha
tetszik, Isten- ellenes, mert akár egyéneket, akár országokat nézünk, a
hatalmast még hatalmasabbá, a szegényt, a kiszolgáltatottat még szegényebbé és
kiszolgáltatottabbá teszi. Magyarán igazságtalan és erkölcstelen.
Mi a megoldás?
A jó pénz olyan a gazdaságban, mint a testünkben a vérünk. Mindenütt ott van, de
ahol föltorlódik, baj támad. Ezért vissza kell adnunk a pénznek azt a
tulajdonságát, hogy az legyen, amire kitalálták: általános csereeszköz, hogy
információt és energiát szállítson, kegyetlen úr helyett csakis szolgáljon,
ugyanakkor forgalmából, utaztatásából, parkoltatásából egyéni haszon nem
származhat, mert gazdasági „trombózist" okoz. Olyanná kell tennünk, hogy az
önérdek és a közérdek az elkerülhetetlennél többször ne kerüljön szembe
egymással; hogy ne erősítse szűkebb és tágabb közösségeinkben az emberi
gyarlóságot, mint ahogy most teszi.
Erre a célra kizárólag a Silvio Gesell által leírt forgalombiztosított, vagy
szelíd pénz alkalmas:
A pénz közbirtok, az egész közösség tulajdona
Megjegyzések
Megjegyzés küldése